A puliszkáról meg rokonairól


Amikor a Karesz nagyapára maradtunk, mi gyerekek, neki mindig az a kényszerképzete támadt, hogy éhen fogunk halni. Főzni persze csak mérsékelten tudott, de puliszkát szívesen kotyvasztott nekünk. Azóta is szeretem, főleg sósan, köretként.

Azóta persze sokféle étek lecsúszott már a torkomon és a pórias puliszka helyett, immáron polentát eszünk. A bioboltban kapható egy olyan változat, amelyet mindössze 1 percig kell főzni, na ez a rohanó anyák kedvenc ebédje.

Főzök egy lábasnyit, 4 dl vízből meg 1,5 dl kukoricadarából, aztán kinek-kinek ízlése szerint tálalom.

A 8 hónaposnak 2 evőkanálnyit egyszerűen gyümölccsel turmixolom össze.

A majdnem hároméves nagyon szereti, ha kicsit több vízzel főzöm, mert könnyen tudja kanalazni. Neki túrót vagy tejfölt teszek a tetejére, esetleg sajtot reszelek bele. Bármilyen szerényen is hangzik, egy ilyen korú gyereknek ez így egy komplett ebéd, némi uborkával megfejelve.

Magunknak pedig úgy csinálom, hogy egy tepsibe simítom a megfőtt masszát, amikor kihűl, egy rugalmas tésztaszerű állagot vesz fel. Ezt pogácsaszaggatóval kör alakúra, vagy egyszerűen csak háromszögekre vágom. Kevés libazsíron/olajon megpirítom mind a két oldalát.

Tökéletesen illik mindenféle szaftos húsokhoz, mártásokhoz, de még jobb a kedvenc padlizsán salátámmal. Ennek receptje mindig változik, az itthon található zöldfűszerek és egyéb ízesítők függvényében.

Padlizsán saláta

Mi kerül a 2 személyes adagba? 1 nagyobb padlizsán, 2-3 szem aszalt paradicsom, 6-8 szem fekete olajbogyó, 1-2 geredz fokhagyma, 1-2 szál újhagyma, menta, bazsalikom, koriander, petrezselyem, só, olíva olaj, citromlé.

Hogyan készül? A padlizsánt 1 centisre kockázom, héjastul. Általában sütőben sütöm, de serpenyőben is működik a dolog. A forró serpenyőbe olaj nélkül teszem a padlizsánt, mert rengeteget tud magába szívni. Amikor már minden oldalról barnulni kezd, lezárom a lángot, lefedem a serpenyőt és hagyom, hogy a gőz megpuhítsa.

Az összes többi hozzávalót aprítógépbe szórom és darabosra aprítom, illetve egy éles késsel neki esek és addig vagdosom, amíg majdnem szószos állagot vesz fel a cucc.

Szerintem ez így együtt egészen mennyei, a múltkori grillparty-ra is vittem egy dobozkányi ilyen salátát, akkor 2 cukkíni is sült a padlizsán mellett. Meg kell mondjam, mindenki oda meg vissza volt, hogy milyen finom!

2 megjegyzés:

szepyke írta...

Hagymalekvárral is pazar!

erős ildikó írta...

Tetszik, hogy ilyen sokoldalúan használod. Egy-két ötletet viszek is!